Vigyázzatok a kutyáitokra!

A sok novella után újra egy cikkel érkeztem, ami sajnálatos módon engem is érint. Akik olvasták a kutyatartás elleni kampányomat, (:D) azok tudják, hogy nekem is van egy kutyám, Kókusz. Most szintén egy ő ihlette bejegyzés következik.

Tegnap a barátnőmmel - akinek ugyanolyan kutyája van, mint nekem - együtt sétáltattunk. Már körülbelül fél órája úton voltunk, amikor a Kóki elment pisilni egy füvesebb részre. Három méteres, flexi pórázt használok, anélkül SOHA sem engedtem még el, mert neveletlen, féltem, és hiába kicsi, de úgy érzem, hogy így mások is biztonságban vannak tőle. Arról nem beszélve, hogy a póráz használatára a törvény is kötelez. Na, szóval a kiskutyám épp pisilt, fél méterre tőlünk, amikor az egyik ház kapuja mögül egy rottweiler rontott elő. Annyira gyorsan történtek az események, hogy nem tudtam kapcsolni, és mielőtt kézbe kaphattam volna, a kutya bekapta a fejét és egy jókorát beleharapott... Később sikerült fölvennem, de az ingerült dög, (sajnálom, de a történtek után más kifejezést nem találok helytállónak) rám ugrott, hogy elérje a kiskutyámat, én pedig, aki nem vagyok egy magasság, nem bírtam följebb emelni, hogy ne érhesse el. Elkapta a lábát, és éreztem, hogy mindjárt kitépi a kezemből. Hátrafelé próbáltam elrúgni, de egyszerűen nem tudtam.
Már sírva ordítoztam a rottweilerrel, mert szinte biztos voltam benne, hogy megöli a Kókit. Egyszerűen annyira borzasztó volt, ahogy sírt a kutyám, mert harapdálták, én pedig tehetetlen voltam. Egy körülbelül velem egy súlyú állattal voltam szemben. A távolból hallottam, ahogy a a gazdái azt kiabálják, hogy ,,Bogyó, gyere vissza!," ám az le sem szarta azoknak a hívását. Végül méltóztattak kifáradni is az utcára, hogy lefogják, ám addigra már kis híján múlott a Kókusz élete. Ja, ráadásként engem is össze-vissza harapdált, szétmart, és úgy mentem hazáig, hogy sírtam és ömlött belőlem a vér... Először az adrenalin löket miatt fel sem tűnt, hogy én is ,,megsebesültem," mert úgy éreztem, hogy muszáj megvédenem a kutyámat. Így utólag azt kell mondjam, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy Kóki sértetlenül megúszta, bár helyette engem mart és tépett meg. Miután hazaértünk, és lenyugodtam, első dolgom volt visszamenni (EGYEDÜL) és lerendezni a dolgot a tulajdonosokkal. Kellettek az oltási papírok és egyebek, mert hát engem is rendesen helyben hagyott, és nem akartam hónapokig injekciózásra járni, így ezt tudnom kellett. No meg az sem utolsó, hogy felhívtam rá a figyelmüket, hogy milyen következményekkel jár, ha a kutyát (aki nem kicsit vad) egymagában szabadon eresztik az utcán.
Ha azonban rajtam vagy a kutyámon komolyabb sebeket ejtett volna, már bíróság elé vittem volna az ügyet. Borzasztó felelőtlenségnek találom, hogy valaki csak úgy elengedi a közveszélye állatát kószálni.
Mikor hazaértem első dolgom volt beszerezni egy kutyariasztó sípot és egy gázsprét. A mi környékünkön nem a szatíroktól kell félni, hanem a nagy kutyáktól... Kívánom nektek, hogy sose kerüljetek ilyen helyzetbe, de sosem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Legyetek nagyon elővigyázatosak és vigyázzatok magatokra és a kutyáitokra is! :)
Egyébként Kóki olyan stresszt kapott, hogy egész este, nem jött ki az ágy alól! :c

Legközelebb már én is jobban fogok figyelni. A kellő eszközökkel pedig előbb is le tudtam volna szerelni a dögöt.